“Te marokkói vagy, ugye?” – 1. rész: Agadir

Hangzott el a kérdés naponta kb 10x ezalatt az egy hét alatt, amit Marokkóban töltöttünk. Nem vagyok marokkói, bár szívesen lennék és amióta hazajöttünk meg is vagyok sértődve, hogy itt senki sem kérdezte meg azóta sem. 😀

Na de. Mi is történt?

Régóta vágytam Marokkóba és Afrikába úgy alapból. Aztán egy langyos októberi napon hála a fapadosoknak és röpke 4 órás repülőútnak, be is tehettem a kis lábam ebbe az országba. 🙂 Még a levegőben történt az első megdöbbenés, ami nyilván az én földrajz tanulmányaim hiányossága/elfelejtése/nemléte miatt volt, de a repülőből kinézve egy jó csomó hegységet láttunk Afrikába érkezve, a kopár sivatag helyett. Az Atlasz hegység.

received_281672002465668

 

Agadir

Agadirban az Al Massira reptéren landoltunk, a gépből kiszállva megcsapott a kellemes meleg, pálmafák, az arab írás és motívumok még ezen a kis szutyok reptéren is a semmi közepén.

Jó nagy kupac magyarral együtt érkeztünk meg, sokan felfedezték már ezt az olcsó télből a nyárba, kis egzotikumot maguknak. A kötelező belépő papír kitöltése után besoroltunk a vízum pecsétért a nagyon szigorú külsejű, ám be kell valljam egészen jóképű útlevél pecsételő hivatalnokok elé. (Jó mix ez az arab-francia-afrikai kombó ;)). Lehet csak én de ilyenkor mindig parázok, hogy nehogy valamit találjanak az útlevelemben (ugyan mit?!) amiért nem engednek be. Én következtem, felnéz a pasi, majd lelkes csevegésbe kezd velem, hogy marokkói vagyok-e. Merthogy úgy nézek ki, és először vagyok-e itt, stb stb, na meg akkor jó nyaralást. Ugyanez kifelé is megtörtént.

Gyors pénzváltás, ahol kiderült hogy a Prague, Hongrie kombó teljesen oké. 😀

Kis színjáték a taxisokkal, megállapodtunk hova mennénk és mennyiért, és a pasi már kísért is minket a kocsihoz. Elhaladtunk a szépen felsorakozott csilli-villi taxik mellett, majd megérkeztünk a miénkhez, ami egy ütött-kopott, 100 éves ócskavas merci volt egy öreg bácsival. 😀 Gondolom az apuja vagy nagypapi lehetett. Beültünk a tragacsba amíg a bácsi a közönség segítségét kérte, hol is van ez a Tilila (a hotel). Majd egész határozottan nekiindultunk, itt nem szaroznak a vezetők amúgy, ledudálnak bárkit az útról, aki nem halad.

Egy egészen sivár, kopott és vissszamaradott helyen jöttünk át, lovas meg szamaras kocsikkal az úton, kicsit meg voltunk szeppenve bevallom.

Biztos voltam benne, hogy a bácsi elvisz minket a világvégére (is), de kb félóra után hirtelen behajtott a hotelünk elé varázslatos módon. 🙂 Well done!

A szálloda nagyon kis cuki volt (ezután csak ‘Tilila’), a szoba is, gyors becsekk, zuhany és indulás kaját keresni. Pont a parton laktunk, ez már az óceán, állapítottam meg magamban.

Nagyon szép, sötétbarna homok, csak egy bazi nagy kerék (Agadir Eye?) rondítja el a képet. Csomó kis étterem sorakozik itt a sétányon, kb a 3.ba beültünk, ami egy libanoni hely volt. Az első mentatea és valami csodajó csirkés rizses kaja naplementével. 🙂

 

DSC05420 (2) (1)DSC05430

Amint lement a nap, tök hideg lett, úgyhogy vissza is sétáltunk a hotelbe. Mivel Marokkóban nem igen lehet/szabad alkoholt inni és kapni, nyilván nem érkeztünk üres kézzel. Természetesen csak a fertőtlenítés miatt, de mindennapi pálinka és rum nem maradhatott el. Habár én úgy az 5. napon  meguntam, Eszter még állta a sarat 😀

Az első benyomások: minden nő fejkendőt vagy burkát visel, nappal tök jó idő van, este viszont hideg, viszonylag későn kel fel a nap 7-fél 8 körül, elég nagy figyelmet kaptunk mindenhol, nyilván főleg a sok fedetlen testfelület miatt. 🙂 a Helyiek kedvesek, segítőkészek, beszélnek franciául meg arabul de angolul is egész jól és még mindig túl sok magyar beszédet hallunk.

Másnap elindultunk felfedezni a helyet, amennyire ilyen rövid idő alatt fel lehet. A parton sétálgattunk, ami pont egy kis hegy alatt fekszik, aminek a tetején van egy kasbah azaz citadella. Vagyis a romjai. A hegy oldalán pedig a marokkóiak vagy talán más arab kultúra mottója látható arab írással: God, Nation and King- azaz Isten, az emberek vagy a nemzet és a király. Éjjel kis is van világítva.

Kasbah azaz a Citadella a hegy tetején és a híres mottó
A Citadella romjai a hegy tetején és a mottó : God, nation and king

DSC05452DSC05435

DSC05485
Itt szeretnék egy lakást. De egy erkély is elég.

DSC05518

Elsétáltunk a kikötőbe, halszag, hajók, nagyon sok turista, semmi extra. Útközben megállított egy bácsi, mindenféle kirándulást, túrát, tevegelést ajánlgatva. Befizettünk egy egész napos mini sivatag túrára másnapra, még kedvezményt is kaptunk.

DSC05492
A kikötő -nagyon erős halszagot képzeljetek hozzá

DSC05503

A parton beültünk egy helyre ebédidő körül, meglepő, hogy itt minden hely szinte teljesen üres volt. A nagypapa korú pincérünk nagyon cuki volt, rábeszélt a napi menüre, sali,  csirkés tagine és gyümölcs. Mindenhol hoznak egyébként olíva bogyót és baguettet előételnek. A Tagine vagy Tajine (tázsin) egyébként egy ilyen csúcsos cserépedényben sült/párolódott tök egyszerű kaja: csirke, répa, krumpli, cukkini meg bármilyen zöldség kb ami van ezzel a tipikus marokkói fűszerrel megszórva.

IMG_20181018_125448

Ebéd után magától értetődő lett volna  a napozás és strandolás merthogy 3 lépésre voltunk a parttól. De olyan homokvihar és szél kerekedett, hogy a kis törölközőnket sem tudtuk letenni. Miután Eszterrel mindketten egy fél kiló homokot megettünk és testünk minden részén gondosan összegyűjtöttünk, meguntuk az orkánt és inkább visszaballagtunk a szálloda medencéjéhez. Ekkor ez a drága nő felszaladt a szobába és 2 rum&coke-kal visszatérve aszaltunk magunkat a napon az utolsó napsugarakig. Csodálatos döntés volt feljönni a partról. 🙂

DSC05420
Tilila

Amúgy tök érdekes, itt a pálmafás, nagyon zöld parkokban a családok, randizók, barátok vagy egyedül is az emberek kiülnek piknikezni, vacsorázni, teázni tök nyugisan és békésen.

DSC05422

Este összeszedtük magunkat, hogy elmegyünk a helyi souk-ba, azaz piacra gyalog, már sötétedett. Útközben egyre több furcsa alak jött szembe meg persze csomó figyelmet kaptunk, egy idő után még mindig nem voltunk a közelben sem, így visszafelé vettük az irányt inkább. És jött az első és szerencsére egyetlen stressz is az út során, persze a bankkártyám nem működött, de cserébe megterhelte a számlámat jó nagy összeggel. WTF. (azóta lerendeztük az ügyet). Mivel kb 100 dh volt nálam (kb 3000 ft), kicsit pánikba estem, hogy most mi lesz. Mivel még a másnapi túrát is ki kellett fizetni, elgondolkodtunk. Eszter ötlete az volt, hogy akkor ma nem eszünk már, de holnap akkor is elmegyünk. 😀 Én felkészültem, hogy vissza kell másznunk a reptérre, casht szerezni. Végül az örökös legjobb barátom, a hitelkártyám megmentett az éhhaláltól. 😀 Azt hiszem még sosem örültem ennyire pénznek, mint akkor.

Vacsi a libanoni helyen újra, falafel és csirkés wrap/szendvics valami és frissen facsart narancslé, nagyon finom. Időben feküdtünk, mert reggel 8.30-kor jött értünk Mustapha..

Másnap..

Gyors reggeli a Tililában hajnalban, pan o chocolate és kávé. Mustapha az aznapi sofőrünk és vezetőnk meg is érkezett egy nagyobb kocsival, tipikus marokkói lepelben és papucsban. A királyi hátsó sort kaptuk mi, a kis ütött-kopott autóban- jó sok turistát láthatott már – nagyobb lábtérrel, mint a Ryanair-en mellesleg. Felvettünk még egy német párt (a későbbiekben csak a Kukák), akik az egész úton kb egy szót sem szóltak, de még egymáshoz sem, és még egy német nőt is. Így el is dőlt, hogy az idegen vezetés németül fog zajlani, szerencsére nagyjából még megértettem. 🙂 Mustapháról kiderült, hogy ő nomád és a Szahara gyermeke, mégis beszélt vagy 4 nyelven. 🙂 A kocsiban a Youtube dj szerepét is ő vitte, tök jó arabos zenéket nyomatott végig, így a kocsiban készült tízezer videónak természetes aláfestő zenéje is volt. 😀

Ahogy kiértünk Agadirból, ami egy tök szép, modern, elég turistás város, közvetlenül utána egy kis berber és arabok lakta falun mentünk keresztül, ami úgy nézett ki, mint ahova egy napja egy bomba csapott be. Sima, kocka alakú, romos tömbházak köztük a sikátorokban  szemét, mocsok, kóbor kutyák és kecskék kóborolnak. Elég kísérteties és szomorú látvány volt.

DSC05804

Az egész nap során Mustapha többször lehalkította a zenét a kocsiban, arra jutottunk, hogy imádkozott vagy temető mellett haladtunk el épp. Furcsa volt, hogy itt még egyszer sem hallottuk a müezzint, egyetlen pasit láttunk csak, aki az út mellett, a fűbe terítette szőnyegét és ott imádkozott, hajolgatott, puszilgatta a földet, allahozott -bármi is történik ilyenkor.

Ezek a túrák amúgy többnyire ismerősök üzleteibe, műhelyeibe viszik a turistákat, ahol miközben megismerik a helyi szokásokat és érdekességeket, természetes pénzt is tudnak költeni. Ez Ázsiában is így volt.

Első állomásunk tehát egy tipikus marokkói kerámia műhelybe vitt, ahol megnézhettük, hogy készül a handmade kerámia edény. Itt az egész boltot felvásároltam volna, annyira szépek ezek a kis edénykék.

 

 

 

This slideshow requires JavaScript.

Miután mindenki kivásárolta de legalábbis kifotózta magát, lassan visszamásztunk a buszba. Mi voltunk az utolsók persze, Kukáék már rég ott ácsorogtak. Ez az egész napra igaz volt, nem sok érdeklődést vagy izgatottságot mutattak bármi iránt is, nem is értem az ilyen embereket.

Mi az utat is végig fotóztuk és videóztuk , ahogy haladtunk, olyan érdekes és izgi volt minden amit akár csak a kocsi ablakán keresztül is láttunk. Nem mindennap látunk berber falut vagy a nomádok tevekaravánját. De a két kuka inkább aludt a buszban..

DSC05672

Következő helyszín: Tifnit kis halászfaluja volt. Ez volt az egyik kedvenc megállóm.

Mi pénteken mentünk, mint kiderült ez a szabadnapja az itteni halászoknak, ilyenkor visszatérnek a városba a családjaikhoz. Így a falu szinte tök üres volt, egy bácsit meg a kutyáját leszámítva.

DSC05599

Nehéz leírni ezt a falut. Kis sikátoros “utcákat” kell elképzelni, homokkal és sok szeméttel borítva, fehér-kékre festett házakkal, semmi modern, civilizációra utaló jel, de mégis.. Tök hangulatos volt a tengerparttal, a kékre festett halász hajókkal meg a felbukkanó kis tevével.

 

This slideshow requires JavaScript.

received_950250598510663
Valami fontos kép készülhetett

Elég rossz volt belegondolni, hogy itt tényleg laknak emberek, de ugyanakkor meg tök igénytelenek, hogy  a saját lakókörnyezetükben sem képesek rendet tartani. Ázsiában is meglepődtem pár helyen, hogy a saját házaik előtt is bokáig érő mocsok volt és így éltek. Hát itt is. Fura. Megint ránk vártak az utastársaink, hogy indulhassunk tovább.

Elmentünk az itteni nemzeti parkba. Érdekes, hogy itt egy pici folyó (vagy vízfolyás inkább) mellett kialakuló zöld növényes helyet már nemzeti parknak nevezik, mindenesetre megnéztük és itt találkoztunk ezzel a kis cukisággal, akin a  turista gyerekek lovagolhattak. Szamaragolhattak.

 

Ezután jött az egyik legszebb része az egész útnak, felkapaszkodtunk az Atlasz hegység Agadirhoz legközelebb eső ‘buckájára’, sajnos a nevét elfelejtettem. Már az odafelé vezető út is gyönyörű volt de a látvány fentről csodálatos volt. Teljes csend és béke odafent, csak Mustapha furcsa német kiejtéssel előadott beszámolója  hallatszott. A hegy neve egy régi királyról kapta a nevét, aki a Szaharán baktatott át az egész karavánjával jó sok évvel ezelőtt. Többet sajna nem értettem.

DSC05704DSC05727

DSC05702
Mustapha és az egyik kuka
received_340083350080323
Mustapha és a gidák 😀

Ennek a hegynek, dombnak az oldalán is a mottó állt, ami Agadirban is.

Folytattuk az utat, legurultunk a hegyről a mini-Szaharába, ahogy ők hívták. Hát tényleg csak egy kis ízelítő volt a sivatagból, egy zsebkendőnyi homokkal és buckákkal. De eljött az alkalom a tevegelésre. Nagyon vaciláltam, nem szeretem az ilyen állat kizsákmányoló attrakciókat, de végül mégis csak kipróbáltuk.

received_281605672461277
ez nem egy őszinte mosoly

received_309788052974423

IMG_20181019_130403
Teveidomár

Hát nem volt őszinte a mosolyom. Először is, ki gondolná, hogy a teve ilyen rohadt magas állat? Főleg a kis ráerősített ülőkével együtt. A másik, ahogy jár. Mint egy tengeren hánykolódó hajó. Mindenesetre egy tériszonyosnak ez borzasztó kombó volt, az életemért kapaszkodtam. A teveidomár aki vezette a két kis tevénket, jókat röhögött a parázásunkon, amikor egy-egy lejtőn meglódult az állat alattunk. Nem értem mások hogyan szelfiznek és videóznak tevegelés közben, nekem ehhez kellett volna még 1 kéz vagy láb. De lehet csak az én kis gebém volt ennyire higany mozgásos. Mindenesetre örültem amikor leszálltunk, és hogy nem a 2 órás tevegelésre fizettünk be. Shukran very much Mr. Teveidomár és tevék, de asszem egy életre kilovagoltam magam.

Az ebédünk helyszíne egy tipikus berber ház volt, ahol vendégül láttak minket. Kézmosás, a csap nagyon tetszett a kis  színes, mozaikos csempéjével. (nem találom a fotót róla:(

A menü: lepény alakú kenyér, tagine, zöldséges kuszkusz, dinnye és zöld narancs. Majd persze mentatea.

 

This slideshow requires JavaScript.

Kíváncsiak voltunk már korábban is, hogy nézhet ki belülről egy ilyen ház, nem tudom mindegyik ilyen-e amúgy vagy még ilyenebb, de ez nagyon puritán volt. Agyag falak, díványok, asztalok, néhány szőnyeg és kb ennyi. Az udvar közepén egy narancs fa. Nagyon kedvesek voltak velünk a kis házigazdák.:)

Kisebb kajakómával küszködve nagy nehezen kivergődtünk a semmi közepén lévő berber kunyhóból és nagyon sok autókázás után elértünk Tiznit városába.

Itt az ezüst és az ebből készült dolgok a fő látványosság, persze egy ilyen boltba jöttünk el. Mivel senki nem vett semmit Mustapha úgy döntött megyünk is tovább. Nagy kár, mert nagyon kis hangulatos és autentikus városkának tűnt. Már pont elkószáltunk volna, amikor M szolidan jelezte a kocsiba beülve és az ajtót becsukva, hogy indulna tovább..

A túra végére egy strandolás volt beígérve de az elmaradt, ehelyett visszatértünk Agadirba, egy argánolaj készítő kis manufaktúrába. Itt is meghallgattunk, hogy készül az argánolaj, a mandulavaj, megkóstoltunk mindent, amit elénk raktak vagy ránk kentek és természetesen szabad volt a vásárlás is.

Már 6 körül jártunk, Musti visszadobott minket a Tililába. Elköszönéskor még meghívott minket italozni meg sisázni egy helyen estére, mondta, hogy ő majd felvesz minket itt meg haza is hoz. Csak írjunk neki Whatsappon. Jójó! Hát persze. Mustapha, mégis mit gondoltál? xD

Este még vágytunk egy kis strandolásra, így lefutottunk a partra, rövidnaci-trikóban, de a homokos-szeles balhé még mindig tartott. Így sem strandolni nem tudtunk de cserébe szét is fagytunk a szélben. Beültünk egy borzasztó helyre kajálni, mindenki nagykabiban, mi meg strand cuccban kb, rendesen rosszul éreztem magam, hogy kint volt a vállam meg a lábam. A kaja – az enyém- nagyon rossz választás volt, de itt már lehetett sört kérni titokban kb 1500 Ft-nyi dirhamért. Ja és persze megint eljátszottuk a marokkói vagy-e dolgot. 😀

Vissza Tililába, világmegváltó zuhany és hajmosás, gyors bepakolás, rumos-citromos lónyál bekeverve, majd levonultunk a földszinten lévő lounge-ban, ugyanis csak itt volt normális net. Némi ügyintézés és kockulás következett és pár kör rumocska. A parton mint, minden este hajnalig bulika ment az óriáskeréknél. Utolsó este itt, holnap Marrakesh. Nagyon bejött nekünk Agadir, könnyű bevezető volt az otthoni és itteni kultúra között. Nem kell lebecsülni, hogy itt nincs semmi, csak a part, mert nagyon sok jó kis egy vagy több napos túra is indul innen és azért még itt is tudtam volna mit csinálni. Tilila is tök jó kis hotel volt, végtelen türelmű recepciósokkal 🙂

Tetszett nekünk Agadir, az első kultúr sokkon túl voltunk, vagyis ezt hittük.. Mi, kis butusok… 🙂

Folyt. köv.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s