Yogjakarta – az utolsó hét

Jogja

Megérkeztem Java szigetére, Jogjakartába. Elég jó ezt leírni:) Jáva sziget mindig olyan misztikusnak tűnt otthonról.

A reptéri taxis hiénák itt egy egészen új szintre emelték a hiéna fogalmát. Én értem, hogy ez a megélhetésük de ez brutális. Így hangzott a párbeszéd köztem és a taxis között:

-” Taksi, taksi, miss?”

-” No, thanks, I called a grab!”

-” Grab can not come in here!”

-“OK, then  I will go out. Where is the exit?”

-” I can give you a special price…”

-” No , thanks. Where is the exit?

-“Taksi, Taksi?

-“Ok, thanks for the help… @&##?!***”

Később..

Lecuccoltam a szobámban, egy muszlim családnál lakom, a csajra 0-24 órában szó szerint rá van ragadva a kisgyereke. (óvszer reklám :D)

Körülnéztem a városban, pont Malioboro street mellett lakom, ami itt kb a fő utca. Mindkét oldalon kirakodóvásár, mindenféle batik cucc, ami itt a fő látványosság meg kézműves mindenféleség, nagyon olcsón. Az út másik oldalán pedig street food, ami este igazán tuti. Ilyenkor a földre szőnyeget terítenek, meg kis padokat tesznek középre, itt lehet vacsorázni:D

IMG_20170824_170953-min.jpg

Az út szélén vicces riksa taxik –  egyszer kipróbáltam, de nem tudom, hogy én voltam nehéz vagy a csávó nem volt kondiban, de gyalog gyorsabban haladtam volna:D – meg lovas szekér taxik.

 

This slideshow requires JavaScript.

DSC04348-minDSC04388-min

Az emberek szuper kedvesek, és nem csak azért mert rád akarnak sózni valamit. Bármikor kimentem az utcára, vagy csak leültem egy padra, mindig odajött valaki csevegni, csak úgy. Meglepő módon mindenki tudja, hol van Budapest és folyton mondogatják, hogy úgy nézek ki, mint egy helybéli, tuti indonéz vagyok. 🙂

Még a motorról is leszállnak az emberek, ha úgy látják eltévedtem – pedig csak megálltam egy percre-  és útba igazítanak meg csomó tuti tippet adnak. Lassan jegyzetelnem kellett, hogy el ne felejtsem a sok infót. 🙂 Így tudtam meg például, hogy épp batik festmény kiállítás van a városban több helyen is, vagy, hogy mi meddig van nyitva, vagy, hogy a turista utak helyett helyi busszal is el lehet menni a templomokhoz.

Elsétáltam a szultán palotájához ami kb semmi extra látnivaló. Majd a Water Palace -hoz is, ami a szultán meg a hárem medencéje volt kb. A legnagyobb scam a világon ez a kettő, teljesen felesleges megnézni, mondjuk a belépő is inkább jelképes összeg szóval annyira nem kell mérgelődni ha nem tetszett 😀 Közben hozzám szegődött Totok, a helyi idegenvezető. Jobb dolga nem lévén eljött velem a Water Palace-hoz és nagyjából elmesélte, amit a történelméről tud. Csomószor engem fotóztak a turisták a látnivalók helyett, mintha valami celeb lennék, pedig csak egy izzadt utazó voltam többnyire 😀

 

This slideshow requires JavaScript.

Water Palace

Néha már kicsit túlzás is volt, mint például, amikor sétáltam vissza a palotától és egy kis csávó, kb 15 lehetett motorral megállt mellettem, hogy ‘transport’. Ez eddig tök normális. Majd hozzátette, hogy ‘free’. 😀 mondom nem köszi. Majd még ezután 3x megjelent, a negyediknél közös fotót akart csinálni…. 😀

Totokkal megnéztük, hogy készül a batik festmény, gyantával meg egy mini ecsettel festik fel a vászonra a mintát, utána kiszínezik majd kiforralják belőle a waxot és így lesz a batik. Először ki akartam próbálni, de aztán láttam, hogy kb 2 nap elmenne vele, így csak nézegettem a már kész képeket. Nagyon szépek egyébként, de nem akartam 10-15 ezret költeni már rá, amiért persze a “művész” mindig megsértődött, hogy nem vettem semmit miután megnéztem a kiállítását.

DSC04401-min

DSC04402-min

Megnéztem, hogy készülnek a híres bábuk a Water Pupper show-hoz. Egy nagy, feltekert, kiszárított bivalybőr darabból vágják ki a figurákat, majd egy kis véső szerűvel belevésik a mintát , utána pedig egy hajszálnyi ecsettel lefestik, összeillesztik, pálcákra szúrják és mehet is az előadásra. Vagy szuvenírnek.

 

This slideshow requires JavaScript.

——————————–

Prambanan temple

DSC04420-min

Szinte minden utca sarkon van valaki, aki elvisz az itteni 2-3 legnagyobb látnivalóhoz, Prambanan és Borobudur templomhoz. Az egyiknél napfelkeltét a másiknál naplementét lehet nézni, egy napos programba sűrítve. Még emlékeztem milyen hajnali 2-kor kelni a napfelkeltére és délre már hulla fáradt lenni és elképzeltem, hogy milyen lenne még este 6-ig így kóvályogni egy turista csoporttal. No-no-no. Úgyhogy a helyiek tanácsára inkább a helyi busszal mentem ki. A belépő jegy ára fix, mivel a templom az Unesco világörökség része , de a transport kb 150 Ft-omba került így. Nem beszélve arról, hogy szeretek a helyiekkel csöveskedni. 😀

A busz amugy teljesen jó, igaz kb 20 hely van rajta, teli helyiekkel, sulisokkal meg egy-két elvadult hátizsákossal, mint én.:) De tök cukik, amint felszabadul egy hely, a helyiek már integetnek, hogy gyere ülj le. Fel kell készülni, hogy a szomszédoddal szorosabb barátságban leszel, az ülések ázsiai emberre vannak szabva, azaz nagyon picik. Mellettem egy néni ült, aki egy bokrot tartott a kezében az egész úton.. 🙂

Pont naplementére értem oda. A templom nagyon szép, hindu templom volt, de egy földrengésben a nagy része összeomlott. A naplemente csodajó volt, de beszéljenek inkább a képek:

 

This slideshow requires JavaScript.

A templomot 6-kor bezárják és ki is tessékelnek. A visszafelé úton egy csapat tini ült mellettem, többször észrevettem, hogy a teló valahogy pont arra pozicionálódik, ahol ültem. 🙂

Ez a csaj amúgy tök stílusos volt, még ha nyakig be is volt csavarva.

IMG_20170823_184220-min.jpg

———————————–

Borobudur temple

DSC04570-min

Másnap felkerekedtem és megkerestem az itteni buszmegállót, ahonnan a lokál busz megy Borobudur-ig, ami a szomszédos kisebb város és egyben a templom komplexum otthona.

Nah ez tényleg igazi helyi, indonéz életérzés volt, a busz tök lepattant, az ajtó nyitva egész úton. Általában a sofőrön kívül még van egy jegyszedő meg egy ‘segítő’ is a buszon, aki az ajtóban áll, segít az asszonyoknak le meg fel cipelni a szatyrokat meg ilyenek.

Odafelé iszonyat repesztettünk, az egy órás utat kb. 25 perc alatt tettük meg, a sofőr meg sem állt a megállóknál, csak lelassított.  A csávó végig az ajtóban állt, és üvöltött, mint egy félőrült. Nem értettem miért. Több elméletem is volt, először azt hittem a sofőr vak és így segít neki a tájékozódásban, mert komolyan olyan üvöltéseket hallatott, mint amikor egy lovat irányítanak. De ezt elvetettem, azért vak sofőr csak nem vezethet, még itt sem :D. Aztán azt hittem, hogy dudálás helyett, így pucolja el az útból a többi közlekedőt, hogy még gyorsabban száguldhassunk. 😀 De lehet csak simán flúgos volt. Állati vicces volt mindenesetre.:D

IMG_20170824_105439-min

A templomok egy baromi nagy kertben vannak, pálmafákkal, tökéletes zöld fűvel, stb, mellesleg a világ legnagyobb buddhista temploma és szintén a világörökség része. Én csak a fő templomot néztem meg, ami állítólag évszázadokig lávával és dzsungel növényekkel volt betemetve.  A fő templomban 72 kis stupa van, mindegyik alatt egy Buddha szobor.

DSC04573-min
a kötelező rám kötött sarong

This slideshow requires JavaScript.

Körülötte pedig hegyek, a látvány egészen lenyűgöző.:)

This slideshow requires JavaScript.

Miután csomó képet csináltam, és eredeti terveim ellenére én is csomó családi fotóra rákerültem (lehet van valami challenge Ázsiában, hogy fotózkodj minél több külföldivel), elindultam hazafelé. Iszonyat hőség volt, nem tudom elképzelni, hogy ezek a nők, hogy  bírják ki nyakig betekerve. Hacsak nincs egy jéggel töltött vizes palack a testükre celluxozva, ez maga a pokol az én szememben. 😀

Az árusok itt totál őrültek, az egyik a kijáratig üldözött. Egy kis kőből készült stupát árult, a templomban lévők tökéletes kicsi másolatát. Utálom az ilyen porfogókat, úgyhogy mondtam h nem köszi. De rám tapadt és hogy közeledtem a kijárat felé egyre hangosabban alkudozott, többnyire magával. 250.000 rúpiáról indult, és egyre lejjebb vitte az árat magától. Amikor 50 ezernél járt, már annyira idegesített, hogy mondtam, hogy jó, add ide, csak hagyjál már békén:D Így a kis stupa benne egy Buddhával most szépen és békésen ül a polcon itthon és fogja a port. 😀 Remélem legalább jó szerencsét hoz.

A visszafelé buszúton tetü lassan haladtunk, máris hiányoltam az előző őrült sofőrt.

A városban visszaérve csomókban lógtak a pasik az utcákon, amikor közelebb mentem láttam, hogy a legközelebbi tévé előtt állnak és orditanak, Indonézia focicsapata játszott. Hiába, a pasik mindenhol pasik. 🙂

A többi nap csak az utcákon csavarogtam, helyiekkel dumáltam, stb. Jogjakarta nagyon nagy kedvencem lett, az egész trip alatt itt voltak a legkedvesebbek az emberek ez tuti. Eljött az utolsó nap is, Jakartába repültem, ahonnan másnap a maratoni 25 órás hazaút indult. Vaciláltam, hogy az uccsó fél napban még nézzem-e meg Jakartát, de aztán végül csak rápihentem az útra:)

Vegyes érzés hazamenni, egyrészt már tök jó lesz látni mindenkit, 3-nál többször ugyanott aludni és nem a hátizsákomból öltözni de ugyanakkor még hónapokig tudnék itt felfedezgetni:)

A hazafelé tartó gépet KL-ból amúgy majdnem lekéstem, mert az első gép 1.5 órás késéssel landolt. Így az amúgy is necces átszállási idő rohanássá alakult, szerencsére a reptéren mindenki szuper kedves és segítőkész volt, így a final call-ra sikerült befutnom a kapuhoz. Irány Budapest. 🙂

(kicsit csalok, mert ezt már itthonról posztolom:) )

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s